Vissza a Kávéológia címlapjára

Kávéológia

A kóstolás lehetőségei

Tegyük fel, hogy megvan az eszpresszó főzésére is alkalmas kávéfőzőnk. Jobb esetben megfelelő kávédarálót is vettünk mellé, de még ha egyelőre csak az előre őrölt kávé beszerzésére adott lehetőséget a családi büdzsé, akkor is itt állunk a legnehezebb feladat előtt: az előző oldalakon bemutattunk számtalan, jobbnál jobb, finomabbnál finomabb kávéfajtát és változatot. Melyiket válasszuk, hiszen nem ismerjük az ízüket; a gyártók weboldalain található leírások a sok jelző a testességről, utóízről, harmonikusságról, lekerekítettségről, kesernyésségről – remélhetőleg csak egyelőre, de – nem mondanak túl sokat nekünk? Hol lehetne kipróbálni ezeket a kávékat anélkül, hogy egyből legalább egy negyed kilóra el kellene köteleznünk magunkat (ráadásul még némelyiket nem is lehet kapni kilós kiszerelésnél kisebb mennyiségben)?

Éppen ezért állítottuk össze az alábbi táblázatot. Van köztük olyan kávézó is, ahol meg is lehet vásárolni a kávét, vagy éppen fordítva, bolt, ahol meg lehet kóstolni vásárlás előtt.

Név Cím, telefon Kávéfajta, specialitás
Anita Delikátesz MOM-park bevásárlóközpont, alagsor Caffè Pertè vásárolható
Aranyhomok Delikátesz 1110 Bartók Béla út 23. Goppion kávé vásárolható, sajnos, nem a legszerencsésebb körülmények között tárolva
Balajti cukrászda Miskolc, Miskolctapolcai út 40? Manuel-kávézó
Balettcipő Eszpresszó 1060 Hajós u. 14., 269-3114 Illy-kávézó
Bodoky Kávéműhely Gyula, Városház u. 1. Piazza d'Oro Forza
Café Alibi 1054 Egyetem tér 4., 317-4209 A Semiramistól származó kávékeveréket főznek
Cafe Bridge II. Széna tér, Mammut 3. emeleti átjáró Cagliari
Cafe Cino 1020 Rózsadomb Center üzletház, 3. szint Don Cortez
Caffé Farger 1054 Zoltán u. 18., 373-0078 Mauro
Caffè Gian Mario Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 35. Vergnano
Café La Tour 1026 Budagyöngye bevásárlóközpont (I. em.) Manuel kávét főznek babkávéból
Csirke-fogó 1055 Szent István krt. 17. Manuel kávék teljes választéka megvásárolható
Finomságok Boltja 1025 Törökvész út 87–91. (Rózsadomb Center) Molinari kóstolása és vásárlása
Grissini kávézó 1130 Hegedűs Gyula u. 23. Illy-kávézó, de árulnak Hausbrandtot, Danesit, Segafredót is
Grissini kávézó 1130 Pozsonyi út 52. Danesi kávé
Kávészünet kávézó 1054 Garibaldi u. 5. Pellini kávé
Mech-Liget kávézó 1024 Keleti Károly u. 1. (pavilon a Bimbó út elején, a Mechwart liget bejárata és a KSH között) Kávé Danesiből, valamint Danesi és Bonomi kávé vásárolható
Pertè Kávézó Mammut I. mozik szintje Caffè Pertèből főzött kávé profi minőségben
Picard kávézó 1026 Pasaréti tér (buszvégállomás házában), 392-7531 Danesi