Kávéológia

Weboldalunk összeállításának ötlete az Index Fórum hasonnevű topikjában fogalmazódott meg. Az ottani összeszokott, gyakran egymást személyesen is ismerő, kávét szerető és tisztelő társaság úgy gondolta, hogy a hozzászólások ezrei során felhalmozódott ötleteket, javaslatokat, véleményeket, adatokat – legyen szó akár a kávéról, akár a hozzávaló eszközökről vagy beszerzési és kóstolási lehetőségekről – érdemes összegyűjteni, és rendszerezett formában közreadni. Így megkönnyíthetjük a dolgát mindazoknak, akik újonnan akarnak bekapcsolódni és közelebbről megismerkedni e nemes (és a többi hasonlóval ellentétben igazán nem káros, inkább hasznos) szenvedéllyel.

Mindenkit szívesen látunk, aki ennek a nagyszerű italnak híve, bár azért azt fontosnak tartjuk már a kezdet kezdetén leszögezni, hogy nagyjából mi az érdeklődésünk köre és annak határai. Valódi szemes kávéból őrölt és készített kávét iszunk, tehát aki vízben oldódó instant kávéporból készült kávéutánzatot kortyolgatva keresi fel oldalainkat, valószínűleg csalódni fog. A valóban kávébabból származó italok egyetlen fajtáját sem utasítjuk el, bár kétségtelen, hogy legtöbbünk az Olaszországból elterjedt eszpresszó híve, így oldalainkon óhatatlanul az ehhez szükséges tudnivalók lesznek túlsúlyban.

Tisztelt olvasóink véleményére nagyon kíváncsiak vagyunk, köszönjük, ha megosztják velünk tapasztalataikat, felhívják a figyelmet a hiányosságokra, esetleges tévedéseinkre, és ezzel módot nyújtanak arra, hogy oldalaink még teljesebbek és hasznosabbak legyenek.

Mielőtt nekilátnánk a lényegnek, még egy megjegyzés, amelyre, sajnos, korunkban szükség lehet. Magánszemélyek egy csoportja vagyunk, akiket közös szenvedélyük, a kávéivás élvezete kapcsol össze. Se magunk, se weboldalunk nem képvisel semmilyen céget, forgalmazót, gyártót vagy hasonló, a kávéhoz közeli vagy távolabbi szállal kapcsolódó vállalatot, üzleti érdekeltséget. Ítéletünk, véleményünk megfogalmazásakor minden bizonnyal sor fog kerülni kávéfajták, gyártók, áruházak, készülékek nevének megemlítésére, és véleményünket kertelés nélkül meg fogjuk fogalmazni, akár dicsérő az a vélemény, akár elmarasztaló. Mindezt hazánk alkotmánya biztosította szabad véleménynyilvánítási jogunknak tekintjük, és nem vagyunk hajlandóak megalapozott ítéletünkön változtatni vagy tényeket elhallgatni akkor sem, ha bizonyos piaci szereplők ezt magukra nézve sérelmesnek tekintik. Vitába szállunk, ha kell, de pereskedni, perlekedni nem óhajtunk, elmarasztaló véleményünket legfeljebb akkor igazítjuk helyre, ha a bírált készülék, szolgáltató vagy éppen gyártó perlekedésre szánt energiáját inkább terméke, szolgáltatása színvonalának emelésébe fekteti, és ezzel jogosan kivívja elismerésünket.

Hasonlóképpen le kívánjuk szögezni, hogy nem vagyunk reklámfóruma senkinek. Ha ajánlunk valamit, azért tesszük, mert személyes tapasztalaton alapuló meggyőződésünk, hogy a kérdéses dolog megérdemli ajánlásunkat. Az ajánlást addig tartjuk fenn, amíg ez a meggyőződésünk töretlenül fennáll. Pozitív véleményünket pénzzel, egyéb ígéretekkel megvásárolni vagy befolyásolni nem lehet.